ABBYY Software House
A világ egyik vezető dokumentumkezelő szoftver gyártója.

Itt egy Flash animáció lenne látható, de az Ön böngészője lejátszó nélkül nem képes ezeket megjeleníteni. Javasoljuk a lejátszó telepítését (kb. 2 perc). Flash lejátszó telepítése

ABBYY FineReader szövegfelismerő program

FineReader szövegfelismerő szoftver

Mire használható a FineReader?

Ezzel a szövegfelismerő szoftverrel egy szkenner segítségével bármilyen papír alapú dokumentumot (hivatalos szöveg, fax, táblázat, újságcikk, teszt egy magazinban, könyv) könnyen bevihetünk a számítógépbe. A dokumentum elrendezése, formája megmarad de a szkenner által létrehozott egyszerű kép helyett egy továbbszerkeszthető anyagot kapunk, amit számtalan tetszőleges fájlformátumba (Word, PDF stb.) menthetünk. A bevitelhez alkalmazhatunk a szkenneren kívül digitális fényképezőgépet és mobiltelefont is.

A FineReader 10.0 egy olyan soknyelvű szövegfelismerő szoftver és PDF fájlkezelő, mely mintegy 186 nyelven képes dokumentumokat elemezni és digitális formába alakítani. A kezelői felületet (a menüket és súgót) 20 különféle nyelvre állíthatjuk be, természetesen magyarra is. Összesen 39 nyelvhez tartozik szótár és helyesírás-ellenőrző is, ami jelentősen javítja a nyelvi pontosságot.

A FineReader 10.0 karakterfelismerő szoftver legérdekesebb és egyben forradalmi újdonsága, hogy a korábbi verziókkal, ill. más konkurens termékekkel szemben a karakterfelismerési folyamat nem oldalanként történik. Az új ADRT™ technológiának köszönhetően a szoftver az egész dokumentumot elemzi és azt minden, az egész dokumentumra kiterjedő szerkezeti elemmel együtt reprodukálja. Ezáltal minimálisra csökken az utómunkálatok szükségessége és a kapott dokumentum sokkal könnyebben szerkeszthető.

Tulajdonságok

A FineReader 10.0 háromféle verzióban kapható; Professional Edition (PE), Corporate Edition (CE) és Site License Edition (SLE), amelyek főbb jellemzői a következők:
  • Magyar szoftver
    • Bár a szoftver gyártója nem magyar, a FineReader minden ízében magyar. Nemcsak a felhasználói felülete, a menük, a hibaüzenetek jelennek meg magyarul, de magyar nyelvű használati utasítással is rendelkezik. Sőt magyar nyelvű helyesírás ellenőrzőt is tartalmaz, amely lehetővé teszi a kapott szövegek nagyon pontos ellenőrzését és szükség esetén javítását.
  • Soknyelvű szoftver
    • A FineReader 10.0 a világon a legtöbb nyelvet (186) felismerni képes OCR szoftver. De felhasználási lehetőségei is multinacionálisak, mivel 20 különböző nyelven választható menürendszerrel, súgóval rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy nemzetközi vállalati környezetben nem kell nyelvi változatokat külön vásárolni. A szoftver mindig automatikusan az adott operációs rendszer nyelvének megfelelően települ, ami azonban bármikor azonnal átállítható más nyelvi felületre is.
  • ADRT™ technológia
    • immár 2. generációs új egyedülálló ABBYY technológia segítségével a FineReader az olyan, nem csak az adott oldalhoz kötött, hanem egész dokumentumra kiterjedő elemeket is felismeri, mint a fej- és láblécek, lábjegyzetek, oldalszámozás, vagy listák, amiket így azután pl. a Wordben helyesen kezel. Ezért - ellentétben az oldalankénti felismerést alkalmazó konkurens technológiákkal - nem szükséges pl. egy több oldalból álló Word dokumentumban, a fejlécben szereplő szöveg módosításakor azt elég egyszer elvégezni, nem kell minden oldalon. A 10.0-ban a felismert elemek sora tovább bővült; tartalomjegyzék, bekezdés struktúra.
  • 3. generációs digi fotó OCR
    • A korábbi verzióban bevezetésre került beviteli technológia továbbfejlesztésének köszönhetően, már a mobiltelefonok kamerájával készült kép is használható és akár egy gombnyomásra Word dokumentumot kaphatunk a digitális fényképből. De sok új képjavító eljárás is beépítésre került, amivel az így bevitt dokumentumok pontossága drámai javul.
      A 10.0 verzió újdonságai:
      • 3D torzítás kompenzálás
      • Élesség állítás
      • Trapéz alakú torzulás javítása
      • ISO zajszűrés
  • Új, nagyon hatékony, cél-orientált felhasználói felület
    • A képernyő közepén megjelenő Gyorsgombok segítségével szinte az összes fontos feladatsort egy kattintással elindíthatjuk. A korábbi verzióhoz képest most sokkal több opcióból választhatunk, amelyek logikailag csoportosítva is lettek.
  • Microsoft Windows 7 kompatibilitás
    • Miközben a 10.0 verzió magától értetődően kompatibilis a korábbi Microsoft operációs rendszerekkel (W2000, XP, Vista), maximális kompatibilitás a Windows 7 operációs rendszerrel is.
  • PDF fájlkezelés - hatékony tömörítéssel
    • A FineReader 10.0 egy kiváló PDF fájlkezelő, amely képes megnyitni a PDF fájlokat, és azokat szerkeszthető formába hozni és/vagy a legkülönbözőbb Office formátumokba (Word, Excel, stb.) alakítani. De a lapolvasóval beszkennelt dokumentumokat is könnyedén alakítja akár csak kép, de kereshető szövegalapú PDF fájlokká. Az egyre népszerűbb multi-funkciós gépek (MFP) által készített csak kép alapú PDF fájlokat pedig könnyen szöveges PDF-é alakítja, amely így már archiválható és a keresőkkel szövegesen is kereshető. A 10.0 verzióban bevezetésre került igen hatékony MRC tömörítéssel pedig a PDF fájlok mérete akár 10-ed részére is csökkenthető, amely mind a webes publikálásnál, mind emailes küldésnél nagyon előnyös lehet.
  • Automatikus nyelvfelismerés
    • Ha rendszeresen többféle nyelvű dokumentumot kapunk, akkor ha az automatikus opciót válasszuk és beállítjuk a lehetséges nyelveket, a program megállapítja, hogy egy dokumentumban az adott rész milyen nyelven van és helyesen végzi el a felismerést. Így nem kell minden esetben kézzel megadnunk az adott nyelvet, s nem történik meg, hogy egy véletlenül rosszul beállított nyelv miatt hibás lesz a felismerés. Figyelem! Nagyobb (50-100-nál több oldalas) dokumentumoknál, túl nagy számú (5-nél több) nyelv beállítása, összességében lelassíthatja a felismerési folyamatot.
  • Többmagos CPU-k támogatása
    • A FineReader 10.0 ki tudja használni az új CPU-k nyújtotta lehetőséget. A feldolgozási folyamat hatékony megosztásával a dupla magos CPU-nál 1,6 szeres, míg a négymagosoknál 3,2 szeres sebességnövekedés érhető el.
  • Új HTML export
    • Az E-book olvasók igényeit felismerve a FineReader 10.0 képes HTML formátumba menteni. Például akár egy nagyobb könyvet lementhetünk fejezetenként külön HTML fájlban, miközben a szoftver belső linkekkel ellátott tartalomjegyzéket készít az egyes fejezetekhez (fájlokhoz). Így akár nagyobb HTML anyagban is könnyen lehet navigálni.
  • Screenshot Reader
    • A FineReader minden felhasználója egy bónusz alkalmazást is kap. A Screenshot Reader egy olyan intelligens képlopó, amely adott esetben nemcsak a kivágott képernyőrész képét, de annak szöveges szerkeszthető tartalmát is képes előállítani.
  • 186 felismerési nyelv (magyar is)
  • 39 nyelven helyesírás-ellenőrzés (magyarul is)
  • 20 nyelven használható menü interfész (magyar is)
  • PDF jelszó és védelem támogatása
  • PDF/A mentés
  • Gyors feldolgozási mód
  • Szöveg felismerése a grafikán belül is
  • Függőleges és színes szövegek felismerése
  • Vonalkód felismerés
  • Excel táblázatok felismerése
  • Automatikusan induló feldolgozás és háttérmunka
  • Beépülés a Microsoft Office alkalmazásokba
  • Könyvnél az oldalak automatikus elválasztása
  • Felhasználói szótárak létrehozása
Csak a CE és a SLE verziókban:
  • Hálózatos telepítés
  • CE 1 licenccel is az összes munkaállomásra telepíthető
  • Hot Folder & Scheduling (automatizált képfeldolgozás)
  • Email fiókfigyelés
  • Multifunkcionális nyomtatók (MFP-k) támogatása
  • Munkamegosztás
  • Felhasználói szótárak megosztása a hálózatban

Nyelvek

186 felismerési nyelvet támogat

Kezelőfelület
A menürendszer több nyelven is megjeleníthető.
Angol
Bolgár
Cseh
Észt
Francia
Görög
Holland
Kínai
Koreai
Lengyel
Lett
Litván
Magyar
Német
Olasz
Orosz
Portugál
Spanyol
Svéd
Szlovák
Török
Ukrán

Fő nyelvek
Ebbe a kategóriába azok a nyelvek tartoznak, amelyekhez beépített szótár és helyesírás-ellenőrző is van.
• Angol
• Bolgár
• Belga
• Baskír
• Cseh
• Dán
• Észt
• Finn
• Francia
• Görög
• Héber
• Holland
• Horvát
• Indonéz
• Katalán
• Lengyel
• Lett
• Litván
Magyar
• Német
   (új és régi nyelvtannal)
• Norvég
   (Nynorsk, Bokmal)
• Olasz
• Orosz
• Örmény
   (keleti, nyugati, Grabar)
• Portugál
   (Portugália, Brazília)
• Román
• Spanyol
• Svéd
• Szlovák
• Szlovén
• Tatár
• Tájföldi
• Török
• Ukrán

Mesterséges és formális nyelvek

• Eszperantó
• Interlingua
• Ido
• Occidental
• Basic
• C/C++
• Cobol
• Fortran
• Java
• Pascal
• Kémiai képletek

Regionális nyelvek

Szótár támogatás nélkül.
• Abház
• Adyghiai
• Afrikai
• Agul
• Albán
• Altáj
• Avar
• Ajmara
• Azerbajdzsán
   (cirill és latin)
• Baskhir
• Baszk
• Belorusz
• Bemba
• Blackfoot
• Breton
• Bugotu
• Buriat
• Csecsen
• Csukcsi
• Csuvas
• Dakota
• Darkva
   (Dagesztán)
• Dungán
• Eszkimó
   (cirill és latin)
• Even
• Evenki
• Faroéz
• Fidji
• Frizián
• Friulián
• Gagauz
• Gall
• Ganda
• Guarani
• Hani
• Hausza
• Hawai
• Izlandi
• Indonéz
• Ingvis
• Ír
• Jakut
• Japán
• Jingpo
• Kabardian
• Kalmik
• Karachai-balkár
• Karakalpak
• Kaszub
• Katalán
• Kaukázusi
• Kawa
• Kazah
• Kebuán
• Kamorro
• Khanti
• Khikuyu
• Kínai
   (hagyományos és egyszerűsített)
• Kirgiz
• Kongo
• Koreai
• Koryak
• Korzikai
• Kpelle
• Krími tatár
• Kró
• Kumik
• Kurd
• Lak
• Latin
• Lezgi
• Luba
• Luxemburgi német
• Makedón
• Malagázi
• Maláj
• Malinke
• Maltéz
• Manszi
• Maori
• Mari
• Maya
• Miao
• Minangkabaui
• Mohawk
• Moldáv
• Mongol
• Mordvin
• Nahuatl
• Nenec
• Nivkh
• Nogay
• Nyanja
• Ó-orosz
• Ojibway
• Oszét
• Papiamento
• Provanszál
• Quechua
• Rétoromán
• Román
• Romany
• Rundi
• Ruandai
• Sami (Lapp)
• Shona
• Skót
• Szamoai
• Szelkup
• Szerb (cirill)
• Szerb (latin)
• Szlovén
• Szomáli
• Szorbian
• Szotho
• Szuanda
• Szuahéli
• Szwázi
• Tabsaran
• Tadzsik
• Tagalog
• Tahiti
• Tok Pisin
• Tonga
• Tswana
• Tun
• Tuvinian
• Türkmén
• Udmurt
• Üzbég
   (cirill és latin)
• Ujgur
   (cirill és latin)
• Welszi
• Wolof
• Xhosa
• Yiddish
• Zapotec
• Zulu
PC World

A magyar PC World 2008 szeptemberi számában a többmagos processzorokat támogató szoftverekről megjelent cikkben az alábbiakat írták a FineReaderről:

“…Végül, de nem utolsó sorban érdemes kiemelni a szövegfelismerés királyának titulált ABBYY FineReadert, amelynek 9-es verziója teljes támogatást nyújt a négymagos processzorokhoz.”
PC Magazin

Az amerikai PC Magazin 2009 novemberben tesztelte a FineReader 10.0-t ( a cikk angol nyelven ) és nagyon jó minősítést adott, elnyerve emellett a szerkesztőség ajánlását is.
Azt írták: “Semmelyik másik OCR alkalmazás nem tudja olyan pontosan detektálni egy dokumentum alkotó elemeit (táblázat, szöveg, kép) mit a FineReader 10.0, még nehezen olvasható, komplex dokumentumok esetében is.”
Chip

A magyar CHIP júniusi számában a FineReader 9.0 próbaverziója megtalálható a DVD mellékleten és egy rövid bemutató teszt is olvasható.

“…Minden korábbinál hatékonyabb karakterazonosítást valósít meg a legújabb FineReader.”
PC World

A magyar PC World 2008 februári számában részletesen tesztelte a FineReader 9.0-t.

“…Számos OCR alkalmazás képes az eredetihez megjelenésében közel álló dokumentumok készítésére (kereshető PDF), a FineReaderrel azonban ezt követően is könnyebb a munka.”

“…A FineReader 9 valóban szintet lépett, oldalfelismerőből dokumentumfelismerővé avanzsált, gyakorlatilag azonos áron.”